2010. június 11., péntek

... és akkor jöttem rá, ki is volt igazán fontos ...




Fáj. Mert tudom, hogy itt, és most vége. Fáj. Kevés volt, viszont túlságosan tökéletes. Fáj. Mert tudom, év elején mást mondtam, máshogy éreztem, mint most. Nem lehet elmondani, leírni azt az érzelmi vihart, ami bennem dúl. Örülök. Nem szivatnak többé a tanárok egy-egy röpdolgozattal, és azzal, hogy vegyem le a lábam a padról, vagy hogy álljak egész órán. Szomorú vagyok. Jó csapat voltunk, jó csapat vagyunk, és jó csapat maradunk mindörökké.
Furcsa volt. Mindenki ingben, és nyakkendőben feszített. A sok év után ez volt az első furcsaság. Mindenki letört volt, fáradt, szomorú, elgyötört.

"Ugye voltál gyermek
Mi most is vagy
Lerohantak az évek
Az idő elhagy
Bámuló szemmel
Újranyíló szívvel
Játssz mindent át
Mit az élet kínált
Neked..."

Elsírtuk magunkat a képek alatt. Sírva nevettünk azon, hogy milyenek voltunk, és milyenek lettünk. Sírva nevettünk...
Elsírtuk magunkat az alsósok műsora alatt. Ők még nem tudják milyen fájdalmas tud lenni a búcsú, és milyen ha kirángatnak a megszokott környezetedből, amiben nyolc évig éltél. Ők még nem tudják....
Elsírtuk magunkat a hetedikesek műsora alatt. Ők már átérezték, milyen is lesz elballagni. Itthagyni mindent, ami valaha fontos volt neked, ami a második otthonod volt. Ők már átérzik...
Elsírtuk magunkat a beszédek alatt. Emlékeztetett minket, hogy egyformák vagyunk. Ha fáj sírunk, ha nevettető, kacagunk. Emlékeztetett minket.
Sírva énekeltünk, sírva mentünk végig az iskolában...

Ez az utolsó állomás. Hiányozni fog.
Félek. Hogy mitől, magam sem tudom. Belevetjük magunkat az ismeretlenbe, próbálunk jó szemmel tekinteni a jövőre, de nem megy. Vágyunk arra, hogy még egy kicsit gyermekek lehessünk, vágyunk a szépre, a kedves szóra, vágyunk arra hogy maradhassunk... még egy kicsit...

Most elvittetek egy darabot a szívemből, ami örökké a tiétek lesz.
Búcsúzom tőletek, soha nem feledlek el :

Jakab Erzsébet

Bezzeg Zsolt
Bogdán Eszter Boglárka
Borza Péter
Czinege Adrienn
Csukás Barbara
Göldner Zsófia
Hlavács Zoltán
Horn Krisztián
Kuti Gellért Norbert
Nagy Attila
Pinczés Alexandra
Szabó Alexandra
Szabó Nikolett
Szliva András
Tábori Vivien
Ungi Tamás
Váczi István

" Van olyan az életben, hogy nem tudjuk, mi is köt minket egy emberhez. Nem tudjuk. De érezzük, hogy jobb, ha ott van... "

2010. május 6., csütörtök

Kezdetek...

Mint minden történet ez is egy életrajzall kezdődik.Lara vagyok és egyetemista.Bánom hogy megismertem,bánom hogy szerettem de ezen már nem tudok változtatni.Hát ez az én történetem:

Minden egy őszi napon kezdődött ahogy kiléptem az egyetemről  ,amikor Emmabarátnőm lépett oda hozzám:
-Szia Lara !
-Szia Emma-mondtam mosolyogva.
-eljösz velem a mai sugarloaf koncertre,van két jegyem és nincs kivel elmennem .
-Hát persze , ugyis rég voltam már szórakozni.
-Akkor találkozzunk a koncert bejáratánál  20:00-kor.
-Oké persze
Aztán mosolyogva továbbment.Mire hazaértem volt vagy 18:30...Gyorsan elkészültem és elindultam.Mire odaértem Emma már várt rám..Bementünk ..és elkezdődött életem  legnagyobb estéje. Valahogy aztán elöre kerültem Emma a háttérbe szorúlva tombolt... kihasználva az alkalmat minnél előbre tolódtam..és ott hirtelen ott voltam az első sorba.
Szabival szemben... Felhúzott a színpadra ...kissé lámpalázzal küszködve de végigtáncoltam az egész koncertet...Mindezek után a kulisszák mögött elkezdtünk beszélgetni Szabival...
-És mik a terveid-kérdezte elbűvölő modorral
-Hát divattervezőnek készülők még van 2 évem Aztán külföldre szeretnék menni..
- Az jó ...Egyszer elmehetnénk egyet kávézni-Habozott.
nyeltem egy nagyot , nem akartam elhinni ő mégis csak tóth szabi és velem akar kávézni!Nagy levegőt vettem és válaszoltam:
-Persze jól hangzik.
Megadtam neki a számom .utána beszált a kocsiba egy puszit dobott és a kocsi elindult .A lábaim remegni kezdtek  ahogy nem volt a közelembe , de tudtam hamarosan újra találkozunk.

Bemutatkozás




... Az egész egy MSN beszélgetésből indult. A május elseje hatása alatt állva felvetettem azt az ötletet hogy írjunk blogot, az új kedvencünkről : Tóth Szabiról. Nos, ha minden jól megy, akkor ezt a történetet fogjátok itt olvasni. Mit is írhatnék le magunkról... Tökölön élünk, sok más szerencsétlennel együtt, akik itt ragadtak. Tökölre járunk iskolába. Eddig élveztük egymás társaságát, a bulikat, de mivel eljött ez az év is, nem lehetünk többet együtt. Én vagyok a ballagó, Dori a ballagtató. Mint tudjuk a búcsú fájdalmas, de az emlékek még lehetnek szépek :) Ez a mi történetünk.

A képhez ennyit fűznék hozzá : Dorinának mindig le kell hajolnia hogy megöleljem :D